Blogolj!

Tavasszal érkezik a gyermekvédelmi stratégia!

Pintér M. Lajos

Az új kormányzati program a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed majd az örökbefogadás hatékonyabbá tételére, valamint a nevelőszülői hálózat további erősítésére is.

Illusztráció: pixabay.com

Várhatóan tavaszra elkészíti a kormány a gyermekvédelmi stratégiát – mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy a gyermekjogi világnap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Novák Katalin az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszélynek vannak kitéve a gyermekek, olyanoknak, amelyek tíz-húsz éve még vagy nem voltak, vagy nem voltak ennyire intenzívek, mint napjainkban, vagy korábban jobban meg tudta a gyermekeket védeni tőlük a család, a helyi közösség.

Az államtitkár elmondta,

a stratégia a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed majd egyebek mellett az örökbefogadás hatékonyabbá tételére, valamint a nevelőszülői hálózat további erősítésére, hogy minden gyermek családban nőhessen fel.

Utalt arra, hogy a tavalyi családvédelmi konzultáción is arra kapott a kormány megerősítést, hogy még dolgozzon ezen a területen – jelenti az MTI.

Az ENSZ harminc éve, 1989. november 20-án fogadta el gyermekjogi egyezményt. Novák Katalin szerint az azóta eltelt idő egyik legnagyobb eredménye, hogy ma már nemcsak beszélnek a gyermekek jogairól, hanem általános érték és elvárás a társadalomban, hogy a gyermek méltóságát nem szabad megsérteni, valamint az, hogy a gyermekekkel szembeni bármilyen fizikai vagy lelki erőszak, bűncselekmény. A gyerekek jogai a felnőtteknek és a döntéshozóknak kötelezettséget jelentenek, elsősorban arra, hogy fizikai, anyagi és szellemi biztonságban, szeretetben neveljék fel őket – mutatott rá.

https://csalad.blogstar.hu/./pages/csalad/contents/blog/86278/pics/lead_800x600.jpg
családpolitika,családtámogatás,EMMI,gyermek,gyermekvállalás,gyermekvédelem,novák katalin
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?