Jön a Kincs a magyar családok érdekében

Az Orbán-kormány eddigi tevékenységét a magyar családok, főleg a gyermekes családok kiemelt támogatása jellemezte. Mindezt megőrizni, sőt, tovább erősíteni hivatott a családügyi kabinet és a Kincs. Számos új törvény és kezdeményezés összefogója és támogatója lesz a legmagasabb, azaz kormányszintű új testület és az új családügyi intézmény.

Megalakult a családügyi kabinet Budapesten. Az első ülésen szó esett a Kopp Mária szociológus nevét viselő népesedéspolitikai intézet felállításáról, valamint különböző családtámogatási intézkedésekről is.

Balog Zoltán azt mondta, a kormánynak a legfontosabbak a gyerekek, ezért kiemelt ügyként kezeli a családok támogatását. Ennek a munkának a részeként alakult meg a családügyi kabinet, amely várhatóan havonta ülésezik majd, és javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz meg a kormánynak, döntéseket azonban nem hoz.

A Családügyi Kabinet alakuló ülése (fotó: mti)

Beszámolója szerint az első ülésen áttekintették a már bevezetett, valamint a jövőben életbe lépő családtámogatási intézkedéseket. Szó volt a kétgyerekesek családi adókedvezményének jövő évi, további ötezer forintos emeléséről, a diplomás gyed két évre bővítéséről, valamint a 2018-tól a külföldön születő magyar gyerekek után is igényelhető anyasági támogatásról és a babakötvényről.

Utóbbiakkal kapcsolatban megjegyezte, hogy ezeket a gyerek születése utáni fél évben lehet igényelni, tehát már a 2017 júliusa után született gyerekeknek is járnak, valamint, hogy Szlovákiában és Ukrajnában magyar igazolvány bemutatásával is kérhetők.

A miniszter szólt arról is, hogy a hagyományos bölcsődék esetében 15-ről 25 százalékra, mini bölcsődék esetében pedig 50 százalékra növelik az ellátási területen kívülről fogadható gyermekek arányát.

December 1-jével létrejön a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), amely családpolitikai és népesedési kérdések kutatásával foglalkozik majd, ezzel is segítve a kormányzati döntéshozatalt. Az intézet emellett segítheti majd annak a Magyarország által követett modellnek a nemzetközi bemutatását, amely nem külső erőforrásokkal szeretné pótolni a demográfiai veszteségeket, hanem belső erőforrásaira, a családokra támaszkodik.

A tartós ápolást végzők időskori támogatásáról szóló, már benyújtott törvényjavaslat szerint 2018-tól a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 éven át ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnak. Ez az intézkedés körülbelül 900-1000 embert érint.

https://csalad.blogstar.hu/./pages/csalad/contents/blog/44557/pics/lead_800x600.jpg
családbarát,családtámogatás,családügyi kabinet,kincs,Közbeszéd,orbán kormány
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?