Szülők iskolája

Tovább

Gyermekek

Tovább

Családi erszény

Tovább

Egészségügy

tovább

Közbeszéd

tovább

Program

tovább

Csapás a liberálisokra: kemény harc a drogok ellen

Minden fronton folytatódik a kormány küzdelme a droghasználat terjedése ellen.

Orbán: nem kell a bajt nyakunkba venni, azzal csak tetéznénk azt!

Fotó: mti

Sürgős választ kell adni az európai népesedési problémára, de a népességfogyást nem migrációval, hanem a családpolitika erősítésével kell megoldani.

Kövér: a család a civilizációnk talpköve, a jövő záloga

2017.09.08.

Ki kell állni hagyományos értékeink mellett, erősíteni kell a hagyományos közösségeket, fel kell építeni a büszke és szuverén nemzetek együttműködésére épülő erős Európát - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Újabb esély a gyógyulásra

2017.08.20.

Megkezdte működését az első vidéki Pető Prémium Pont a Gyulai Várfürdőben.

Egyszerűen megelőzhetők lennének a halálos gyerekbalesetek

2017.08.12.

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászat Klinikájának főorvosa szerint megállni látszik a halálos gyerekbalesetek számának csökkenése, pedig egyszerű dolgokkal megelőzhetőek lennének ezek az esetek.

A háziállatokra is figyelni kell a hőségben!

2017.07.07.

A forró nyári napokon az háziállatok védelmére, a megfelelő árnyékos helyek kialakítására és a folyadék folyamatos pótlására szólítják fel a lakosságot az állatvédők.

Sok óvoda és bölcsőde épül a következő években!

2017.07.04.

Országosan több mint 100 milliárd forintos fejlesztési forrás áll rendelkezésre a bölcsődei és óvodai férőhelybővítésekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Nyíregyházán.

Minden tehetséges gyermek támogatást érdemel!

2017.07.03.

Jövőre tíz százalékkal, 3,1 milliárd forintra emelkedik a tehetséggondozásra fordítható támogatások összege - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Nógrádszakál-Ráróspusztán ez évben ötödször megrendezett Példakép táborban.

fotó: mti

Elsöprő siker a CSOK!

2017.07.01.

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a csok segítségével, 126 milliárd forinttal a program két évvel ezelőtti indulása óta.

Hőségben sem szabad a kisbabákat a klíma elé tenni

2017.06.27.

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy még a nagy melegben sem szabad a kisbabákat, csecsemőket közvetlenül a klíma fújási irányába tenni.